Apró fürdőszobák – szuper megoldások

A kisebb alapterületű lakások kialakítása vagy felújítása során okozhat némi fejtörést, hogy hogyan is lehet praktikusan kialakítani a fürdőszobát. Ezekhez a 30-40 m² alapterületű lakásokhoz általában apró fürdő társul. Pár négyzetméteren pedig jól át kell gondolni, hogy mit hova teszünk és milyen színeket, anyagokat használunk.

Heti válogatásunkban olyan fürdőszobákat hoztunk, amelyek pici alapterülettel rendelkeznek, de elrendezésüknek köszönhetően mégis esztétikusak és jól használhatók.

Csajos álomotthon a 7. kerületben

Ebben a lakáshirdetésben olvasható, hogy lakberendező álmodta meg a belső tereket. Ez a fürdőszobán és a lakás többi részén is látszik. Összesen 37 m² a lakás, ezért a világos, kellemes, nőies színek uralkodnak és nincs túlzsúfolva, hogy ne legyen nyomasztó az összhatás. Ugyanez az elv a fürdőben is megjelenik. Visszaköszönnek az arany részletek a tükörben és az apróbb kiegészítőben. A légies összhatás pedig a lebegő fürdőszobaszekrény és a teljesen átlátszó üvegfal biztosítja, ami a zuhanyzót választja el a fürdő többi részétől. Ilyen kis alapterületre besétálós zuhanyt tervezni elsőre talán furcsának tűnhet, de az üveges megoldásnak köszönhetően nem nyomja össze az apró teret. Egy hagyományos zuhanykabinnál sokkal elegánsabb ez a megoldás és még kényelmesebb is használni.

Galériás eladó lakás a belvárosban

Szintén Budapest 7. kerületében található ez a galériás lakás. A hivatalos alapterület 27 m², de a galériás megoldásnak köszönhetően két külön hálószoba is van. Sőt egy 6 személyes étkezőasztal is befért. Minket a fürdőszoba okos kialakítása fogott meg. A padlón és a falon lévő csempe teljesen egyforma színű, ez hihetetlen módon meg tudja növelni a teret. A mosdókagyló feletti nagy tükör még inkább segíti a térérzet növelését, valamint a fejmagasság fölé szerelt tárolószekrény is helyet takarít meg.

Felújított kiadó lakás fa részletekkel

Listánk utolsó szereplője egy kiadó, 30 m²-es lakás, szintén Budapest belvárosában, a 6. kerületben. A meleg, otthonos hatás érdekében itt föld színeket és fa részleteket használtak a fürdőszoba berendezésében. A fa a lakás több pontján megjelenik, itt még a zuhanyzóba is fa hatású csempét választottak. Az üveg, besétálós zuhany itt is újra megjelenik, viszont itt egy nyitható ajtóval, így biztosan nem áztatjuk el a fürdőszobát egy kiadós zuhany során.

hirdetés