A kockaházak új élete

A kockaházak a városok és falvak jellemző épületei, nosztalgikus érzéseket keltenek és kedveltek a családok körében. Felújított állapotban igazán mutatós családi otthon válhat belőle. Hozzáépítések, bővítések teszik őket izgalmasabbá. Ingatlanhirdetésekben egyre-másra felújított, korszerűsített példányokba botlani. Tetőbeépítéssel és belső átalakításokkal változtatják, növelik az életteret. Egy pár jó ötlet és nem is olyan unalmas mint gondolnánk.

A következő válogatásban olyan eladó kockaházakat válogattam össze, amik felújított állapotban várják az új tulajdonosukat, esetleg valami meglepő van a kialakításukban.

Csörög

Csörög Vác agglomerációjában található kis lélekszámú, eredendően üdülő övezeti, kiskertes település. A klasszikus kockaházat a 2000-es évek elején másfélszeresére növelték, így jól elválik benne a kiszolgáló, és a lakótér. Frappáns megoldással vezették fel a lépcsőt a tetőtérbe, amelyet úgy építettek be, hogy két háló/dolgozó szoba alakult ezáltal ki.

Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely kertvárosi részén, csendes helyen fekvő 1970-es években épült kockaház, hatalmas belső bővítéssel vált eladóvá. Egy vállalkozás működött az épületben. A belső rész alkalmas lehet kisebb üzem, cég működtetésére vagy akár három lakásos ingatlan kialakítására.

Sajólád

Sajóládon kínálják ezt a tipikus kockaházat, felújított állapotban. Az 1976-ban épült 86 négyzetméteres családi házban a nappali mellett két nagy szoba került kialakításra. 

Szihalom

Szihalmon árulnak egy részben felújított 96 négyzetméteres családi kockaházat. Az ingatlanban részben a nyílászárókat és a bejárati ajtót kicserélték műanyag hőszigetelt üvegezésűekre. 
Bükkzsérc

Az Egertől mintegy 25 kilométerre, a Bükk hegység völgyében elhelyezkedő Bükkzsércen eladó egy jelenleg is vendégházként működő, kiváló állapotú ingatlan együttes. Az 1965-ben épült, új tetővel rendelkező, 120 négyzetméteres kocka típusú családi házban 3 szoba, előszoba, fürdőkádas fürdőszoba, zuhanyfülkés fürdőszoba került kialakításra.  Az ingatlan alatt kis méretű pince is van. A vendégház melletti terasz hűvöst ad a nyári melegben, innen lehet táplálni fával a nappaliban lévő meleget adó búbos kemencét.

Méntelek

A Kecskeméthez tartozó Méntelken kínálják eladásra ezt a néhány éve részlegesen felújított családi házat. A házat teljesen újragondolták és melléképületeket építettek hozzá.

hirdetés