Hasznos tippek ingatlankereséshez – hogyan ne vesszünk el az ezernyi hirdetés között

Különleges ingatlanpiaci helyzet uralkodik az utóbbi években Magyarországon: a nagyobb városokban rengeteg új beruházás közül lehet válogatni, a kínálat hatalmas, az árak viszont magasak. Különösebb ingatlanpiaci tapasztalat nélkül félelmetesnek tűnhet a több ezer hirdetésből és lehetőség közül kiszűrni a legígéretesebbeket, ezért mostani cikkünkkel igyekszünk segíteni azoknak, akik ingatlanvásárlás előtt állnak.

Számos külföldi és magyar portál is foglalkozik a témakörrel, ezekből összegyűjtöttük azokat, amik a jelenlegi piaci körülmények között a leginkább hasznára válhatnak mindenkinek.

 

Hogyan készüljünk fel keresés előtt

Miután megszületik az elhatározás, hogy ingatlanvásárlásra szánjuk magunkat, pontosan tisztázni kell, hogy mi az, amire mindenképpen szükségünk van és mi az, amit szeretnénk, jó lenne, ha megkapnánk, majd pedig azt, hogy ehhez képest mik a lehetőségeink. A legpraktikusabb, ha erről összeírunk egy listát, amit a későbbi keresés folyamán folyamatosan szem előtt tartunk, ellenőrzünk.

A lista legtetején azok a szempontok szerepeljenek, amik nélkülözhetetlenek az ingatlanban vagy a környéken, ezeket kövessék azok a tulajdonságok, amik előnyt jelentenek, de tudunk nélkülük élni.

Összeszedtünk néhány támpontot, ezt mindenki a saját preferenciái alapján egészítse ki.

Ingatlanra vonatkozó szempontok:

  • szobák száma: milyen az életritmusunk, például szükségünk van-e különálló konyhára vagy kényelmesebb az amerikai konyhás nappali; kell-e, hogy külön hálószobával rendelkezzen a lakás, vagy lehet egy légtérben
  • alapterület: legyünk tisztában azzal, hogy mekkora alapterületre van szükségünk a kényelmes élettérhez, melyik helyiség legyen tágasabb, melyikből elég egy minimális alapterület, például nagy nappali-konyha, pici hálószoba felosztás megfelel vagy sem
  • erkély/terasz/kert: amennyiben lakást keresünk, nagyon sokat adhat a hangulathoz, ha van ezek bármelyike, viszont jelentősen szűkíti a keresést, főleg a nagyobb városok belvárosában
  • fűtési rendszer, közművek: főként a régi építésű épületekben fontos, okozhat meglepetéseket
  • ingatlan fekvése: mikor tartózkodunk otthon, mikor süt be a nap

 

Környékre vonatkozó szempontok

Ha olyan környéken keresünk új otthont, ami ismerős, akkor könnyebb a dolgunk, de ha új helyre költöznénk, akkor akár érdemes személyesen feltérképezni az utcákat és utánajárni az alábbi szempontoknak:

  • úthálózat elérés, közlekedés minősége: milyen közel vannak az autópályák, milyen sűrűn van dugó, parkolási lehetőségek
  • tömegközlekedés: van-e a közelben olyan tömegközlekedési vonal, ami nekünk hasznos, mennyi átszállással közelíthetőek meg a számunkra fontos pontok (munkahely, iskola, bevásárlás, szórakozás), érdemes ezeket az egyes tömegközlekedési társaságok oldalán ellenőrizni, mint például a BKK Futár utazástervezője
  • bevásárlási lehetőségek: mire van szükségünk, mi legyen a közelben, gyalogtávolságon belül van-e bolt
  • óvodák, iskolák közelsége
  • parkok, terek, zöld terület közelsége

A fenti példák gondolatébresztők, érdemes többször átgondolni, hogy mi fontos és annak alapján priorizálva elkészíteni a saját listánkat.

Pénzügyi szempontok, lehetőségek

Amellett, hogy tudjuk, mit keresünk, feltétlenül fontos meghatározni a pénzügyi keretet is. A rendelkezésünkre álló készpénzen felül ajánlott a hitelkeretet is előre feltérképezni, hogy ha vásárlás közelébe kerülünk, ne akadályozzanak a banki folyamatok és az elbírálási idő. Erre vannak már nagyon egyszerűen használható, felhasználóbarát portálok.

A vételár mellett számolni kell az addicionális költségekkel is, amelyek elkerülhetetlenek a vétel során: illetékek, ügyvédi díjak, szerződéskötési és bejegyzési költségek.

Kalkulálni érdemes azzal is, hogy ha nem új építésű lakást vagy házat vásárolunk, akkor valószínűleg beköltözés előtt szükség lesz némi ráfordításra – ez a tisztasági festéstől akár falak mozgatásáig, vezetékek cseréjéig sok minden lehet, amelyek a vételár jelentős százalékát tehetik ki.

Ezeknek a költségeknek és a valós pénzügyi keretünk tudatában érdemes akár szakértővel is konzultálni, hogy kapjunk egy átfogó, reális képet az aktuális piaci helyzetről és hogy mi az, amit valóban megengedhetünk magunknak. A piaci ismeretek megóvhatnak attól is, hogy egy gyanúsan olcsó ingatlanra megfontolás nélkül lecsapjunk, ezek mögött valamilyen rejtett hiba vagy negatívum húzódik meg.

Szakértő kiválasztása esetén is van néhány szempont, amit tartsunk szem előtt:

  • rendelkezzen megfelelő szakmai végzettséggel és tudja is bizonyítani
  • adjon referenciát a saját és az ingatlaniroda referenciáiról, ahol dolgozik
  • legyen tisztában a megbízási szerződés minden pontjával
  • tájékoztasson a teljes értékesítési folyamatról, mire számíthatunk, ha vele dolgozunk együtt
  • megjelenése és a kommunikációs stílusa legyen profi, bizalomkeltő

Az ingatlanosunk kiválasztásához segítséget találunk még ezen az oldalon is.

 

Mire figyeljünk keresés közben

Ha már tudjuk, hogy mit keresünk pontosan és arra mennyi pénzünk van, az első, amit le kell tisztáznunk magunkban, hogy az ingatlankereséshez türelem kell és kitartás. Ha ezt fejben tartjuk, akkor könnyebb megőrizni a lelkesedésünket, valamint ne felejtsük el, hogy a jó ingatlanos könnyen felismeri, hogy ki az, aki már belefáradt a keresgélésbe és megpróbálhat rábeszélni olyasvalamire, ami nem egyezik teljesen az elképzeléseinkkel vagy lehetőségeinkkel.

Használt lakások

Ha internetes hirdetések között keresgélünk, fordítsuk az előnyünkre a keresőmotort, szűkítsük a kínálatot a már meghatározott szempontjaink alapján, így tisztábban látjuk majd a képet. A modern ingatlanportálok már nagyon jól használható keresési opciókkal rendelkeznek (ne felejtsük el használni a részletes keresési opciókat!), számos szempontra, kulcsszóra lehet szűrni, a leghasznosabbak:

  • alapterület
  • szobák száma
  • az épület kora
  • az épület állapota
  • fűtési rendszer
  • egyéb extrák (erkély/terasz, kocsibeálló/garázs, lift, portaszolgálat…)

Külföldön már egyre inkább elterjedt szolgáltatás a home staging, aminek lényege, hogy az eladásra kínált lakást viszonylag kis befektetéssel a legjobb színben tüntessék fel. Különböző fokozatai vannak, az egészen apró, lakberendezési praktikák alkalmazásától a már-már lakásfelújításnak is tekinthető módosításokig (festés-tapétázás, falak mozgatása, burkolatok cseréje). Magyarországon is foglalkoznak már ezzel, de még gyerekcipőben jár az elterjedése, így inkább külföldi oldalakon tájékozódhatunk, hogy mire érdemes odafigyelni, mint például itt.

 

Újépítésű lakások

Az újépítésű lakások általában már meghirdetésre kerülnek jóval az építkezés befejezése előtt. Ha ilyen ingatlan érdekel, akkor érdemes utánajárni alaposan a kivitelezőnek és az értékesítést végző cégnek:

  • Hány projektjük volt már?
  • Ezekből mennyi valósult meg és milyen határidővel?
  • Ha volt csúszás az átadással, azt hogyan kezelték?

Az már önmagában egy jó kiindulási alap, hogy a feltett kérdéseinkre hogyan reagálnak, mennyire segítőkészek a válaszadással kapcsolatban, mindig tartsuk szem előtt, hogy mi egy szolgáltatást veszünk igénybe, az ő érdekük, hogy meggyőzzenek minket szakmai hozzáértésükről. Ha egy szolgáltató azt érezteti, hogy nincs helye ilyen típusú érdeklődésnek, akkor nem jó helyen vagyunk!

Az ingatlanszakértők további hasznos gyakorlati tanácsa, hogy ha olyan hirdetésbe botlunk, ami ígéretesen hangzik, akkor minél előbb nézzük meg személyesen és egyeztessünk az eladóval, a jó vételek esetében nincs idő hezitálásra. Többek között ezért is előnyös, ha már a keresés korai szakaszában elő vannak készítve pénzügyeink, mert így semmi nem gátol a gyors reakcióban.

Tény, hogy az emberek legnagyobb része érzelmi alapon hoz meg még egy ekkora döntést is, ez természetes emberi tulajdonság, de igyekezzünk a keresési folyamat alatt tiszta fejjel, objektíven vizsgálni minden potenciális ingatlan. Ha beleszeretünk az ingatlan egy részébe, az ne terelje el a figyelmünket a praktikus részletekről, ebben is segítséget nyújt a már emlegetett lista.

Ha már megtaláltad álmaid ingatlanát

Ha betartottuk a javaslatokat és megtaláltuk azt az ingatlant, ami a támasztott elvárásoknak megfelel és a pénzügyi keretünkbe is belefér, még mindig van néhány dolog, amit nem érdemes kihagyni a folyamatból.

Nem újépítésű lakás esetén érdemes a közműszámlákat elkérni és ellenőrizni, a régebbi ingatlanok esetében ne hagyatkozzunk az eladó bemondására, mert kellemetlen meglepetéseket okozhat például az első fűtésszezonban egy elavult fűtési rendszerből fakadó magas számla. Egyeztessünk a közös képviselővel a társasház helyzetéről, milyenek a pénzügyeik és az épület műszaki állapota, van-e tervben a közeljövőben nagyobb kiadást jelentő felújítás. Sőt, ha van rá lehetőség, néhány szomszéddal is célszerű beszélni, ha hosszú távra tervezünk az adott helyen, a lakóközösség és a légkör rengeteg tud számítani.

Végezetül, ha mindent rendben találunk, semmiképp se fizessünk még foglalót sem szerződés nélkül, az adás-vételi szerződés lebonyolításába pedig mindig vonjunk be jogászt, így kiküszöbölhetjük a későbbi bosszúságokat.

Jó keresgélést!

Képek forrása: www.pinterest.com
hirdetés