Változó lakásárak, változó feltételek

A közelmúltban került bejelentésre, hogy a kedvezményes, 5%-os lakás ÁFA meghosszabbításra kerül 2023-ig. Ez adhat némi reményt arra, hogy az árak növekedése nem lesz olyan drasztikus, mint ahogyan azt a nyáron felröppent hírek alapján az elemzők jósolták.

A KSH adatain alapuló Forbes elemzésből kiderül, hogy 2018 elejét vizsgálva a használt lakások ára 12%-kal, míg az újépítésű lakások ára 6%-kal növekedett az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva és egyre nő a szakadék a fővárosi és a vidéki ingatlanok négyzetméterára között.

Kép forrása: realsimple.com

Ezeket a tényezőket figyelembe véve, valamint a mai munkaerőpiaci és ingatlanpiaci viszonyok között kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 100% önerőből vásároljanak új (vagy használt) otthont. A lakások és a családi házak árszínvonala emelkedik, nem csak a fővárosban, hanem a vidéki városokban és kisebb településeken is. A fenti elemzésből kiindulva, egy felújított, XIII. kerületi, kicsit nagyobb, mint 50 m2-es lakás (ami igen keresett méretnek és lokációnak számít), mint például ez a lakás több, mint 3 millió Ft-tal lett drágább az elmúlt időszakban. Ez tetemes összeg.

Ha egy ekkora pénzösszeg hiányzik a pénztárcánkból, akkor számos lehetőség áll rendelkezésünkre, jelenlegi cikkünkben az OTP Lakáshitel Kalkulátorát használtuk, hogy feltérképezzük a lehetőségeket.

A kalkulátor előnye, hogy egyszerre több lakáshitel paramétereit is megmutatja, ami a hitelintézetnél aktuálisan elérhető, így kiválaszthatjuk azt, ami számunkra a leginkább megfelelő.

A lehetőségek megismeréséhez néhány adatot kell csupán megadnunk, mint például a kívánt futamidő hossza, a nettó jövedelmünk és természetesen az igényelt összeg mértéke. Ezek mellett azt is ki tudjuk választani, hogy újépítésű vagy használt ingatlan vásárlására szeretnénk az összeget felhasználni, mert a kondíciók különböznek.

A korábban említett 3 millió Ft összeget, havi nettó 200 000 Ft-os jövedelemmel és 6 éves futamidőre használt lakás vásárlására havi 48 270 Ft törlesztőrészletért kaphatjuk meg a változó kamatú lakáshitel keretén belül.

Érdemes a hiteligénylés előtt alaposan átböngészni a hitelkalkulátorokat, mert az egyes tényezők módosításával jobb feltételeket érhetünk el. A böngészés előtt ajánljuk, hogy a hitelekkel kapcsolatos legfontosabb kifejezésekkel ismerkedjünk meg, sokkal könnyebb lesz így a tájékozódás. Ezzel foglalkozó cikkünk itt található.

 Borítókép forrása: rengusuk.com
hirdetés