30 millió alatt ilyen budapesti panellakások vásárolhatóak

A budapesti panellakások nagyon kelendők még a téli időszakban is, így utánajártunk, hogy 30 millió forint alatt milyen ingatlanok közül válogathatunk. A lakáskínálat igen sokszínű, de minden lakásvásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy a főváros mely kerületében kívánunk új otthont vásárolni. Sokan preferálják a belvárosi részt, illetve a 13. kerületet a közlekedés miatt, de vannak olyan családok, akik inkább a peremkerületekben nézelődnek, hiszen fontos számukra a zöldövezeti rész.

 

10 millió forint alatt ma már nem nagyon lehet panellakáshoz jutni. Természetesen a költözzbe.hu ingatlankereső portálon ilyen ingatlanokat is találhatunk, de általában végrehajtás alatt álló panellakásokat kínálnak ezért az összegért. Akadnak kivételek, hiszen a 3. kerületben 1 szobás panelt vásárolhatunk az Ágoston utca környékén. A lakásra azonban költeni kell, hiszen a fürdőszoba kialakítása még várat magára. Érdemes a 10 millió forintos értékhatáron felül gondolkodni, ha nem akarunk sokat költeni új otthonunkra. 13.7 millió forintért a XXI. kerület Kossuth Lajos utcában 33 négyzetméteres 1 szobás garzont vásárolhatunk, amely még így is felújításra szorul, hiszen a nyílászárók cseréje nem történt meg. Pár évvel ezelőtt 15 millió forint alatt már takaros panellakásokat lehetett vásárolni, amelyekre nem is kellett sokat költeni, de ma már ez nem mondható el a lakáspiacról. A panellakások ára igen borsos lett, amely úgy tűnik az év vége közeledtével sem lesz olcsóbb. Hiába köszönt be az őszi-téli szezon a panellakások piacán az érdeklődés töretlen, így az eladók sincsenek rászorulva arra, hogy áraikat csökkentsék.

 

A 20 millió forintos határhoz közelítve egyre nagyobb a választék a panellakások terén. Újpalotán felújítandó 2 szobás panelt vásárolhatunk, amely csendes zöldövezetben található meg. Az örök panorámás lakás átmenő forgalomtól ments környéken mind kiadásra, mint pedig otthon céljára tökéletesen alkalmas. Az MO, M3 autópályák 5 percre találhatók meg, így a közlekedése kiváló. Az Ázsia Center 2 buszmegállónyira található meg, és a közelben számtalan élelmiszerbolt van valamint egyéb más bevásárlási lehetőség kínálkozik. A XV. kerület Zuglóval határos részén 1+félszobás lakás várja új tulajdonosát 18 500 000 forintos irányáron. A 35 négyzetméteres lakás egy 10 emeletes panelházban található és felújítandó állapotban kínálják jelenlegi tulajdonosai.

 

Nézzük meg, hogy 30 millió forintért milyen panellakásra tehetünk szert. Jó hírünk van, hiszen 25 és 30 millió forint között már a XIII. kerület közkedvelt részén is vásárolhatunk panelt. Újlipótváros kedvelt részén a Kárpát utcában, amely igen közel található a Duna parthoz – így elit környéknek számít – 1 szobás panellakást vásárolhatunk. A lakható állapotú 4. emeleti lakás egy 10 emeletes panelházban található meg és a közös költsége is alacsony. Óbudán is vásárolhatunk ingatlant a Kerék utca környékén. Egy 2 szobás panellakást 27 500 000 forintért vásárolhatunk meg és akár azonnal be is költözhetünk. A frekventált helyen megtalálható lakás egy 10 emeletes panelházban található meg, amely természetesen lifttel is rendelkezik. A két külön nyíló szoba nyugati fekvésű és a Hármas-határ hegyre panorámás. Ezt a lakást kisgyermekes figyelmébe is ajánljuk. Amennyiben teljesen szeretnénk kimeríteni a 30 millió forintos keretünket, akkor a XV. kerületben már 4 szobás panelt is kaphatunk, amely egy 2 gyermekes családnak is bőven elegendő. Az Újpalotán megtalálható lakás csendes környezetben fekszik a Kőrakás Parkban. Az egyedi fűtésrendszerrel rendelkező otthon, akár egyetemista gyerekeknek is kiváló.

30 millió Forint alatti panellakások tehát bőven várnak új tulajdonosra!

Borítókép forrása: Obuda.hu
hirdetés