5,9 millió Ft

Eladó Telek

A telek adatai

Hirdetés feladva egy éve
Telekméret 918 négyzetméter

Budapesttől 27 km-re, ÉK-i irányban helyezkedik el a fiatal, dinamikusan fejlődő város, Erdőkertes. Környezeti adottságai (a gödöllői dombság részeként pl. a Géza-hegy) és kiváló közlekedése (autóval M3-as, MÁV – Nyugati pu., VOLÁN – Újpest, Városkapu) méltán emelték a fővárosból kitelepülni vágyó fiatalok, családok érdeklődésének középpontjába. A városban óvodák, általános iskolák és egyéb, művészeti tanintézmények várják a gyerekeket, a sportolni vágyók pedig szintén többféle létesítmény közül választhatnak. Veresegyházzal szemben a településen dominálnak a kertes házak, szinte kizárólag ilyen építményt találunk. Kiválóak a város saját bevásárlási lehetőségei is, a mindennapi élet minden szükséges „kellékét” meg lehet találni, de autóval a maga-bevásárlóparkok is könnyen és gyorsan elérhetők. Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a közbiztonságra és a város folyamatos fejlesztésére, a vállalkozók támogatására különféle pályázatok által, a lakosság pedig a közösségi élet megszervezésén munkálkodik. Lendületes, hangulatos, fiatalos lakóhelyet keres? Megmutatom! T018149

A telek ártörténete

2016. January 19. 6 000 000 Ft
2017. January 18. 5 900 000 Ft ▼ 100 ezer Ft

Telkek ára Erdőkertesen

Ebből az összehasonlításból megtudhatod, hogyan viszonyul a telek ára a környékbeli telkek átlagos árához. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel olcsóbb vagy drágább, mint amennyit a telek ér, hanem hogy ennyivel tér el a környékbeli átlagtól.

Ennek a m² ára Erdőkertesi m² ár
6 427 Ft 5 769 Ft +11%
Ennek az ára Erdőkertesi átlagár
5,9 millió Ft 6 millió Ft -2%
Móricz Mónika

Móricz Mónika

Otthon Centrum Thököly út - István Park
06-70 461-mutasd

Nézd meg ezeket is